Bille László
Szegeden születtem 1963. okt.30-án, és ott cseperedtem 17 éves koromig, majd Budapestre költöztünk.
1982-ben leérettségiztem, és felvételt nyertem a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. Egyetemi tanulmányaimat 1984 januárjában felfüggesztettem, és az akkor induló Mafilm segéd-operatőri iskolába jelentkeztem sikeresen.
1986-ban végeztem, majd az operatőr első asszisztenseként dolgoztam több, mint 30 játékfilmben.
Néhány közülük:
Franklin J. Schaffner : Oroszlánszív
Gothár Péter : Tiszta Amerika
Lányi András : Új földesúr
Elek Judit : Tutajosok
Vilgot Sjoman : Alfred
Philippe de Brocca : Párizsi állatkert
Roberto Faenza : Jona
Jancsó Miklós : Isten hátrafelé megy ;Kék Duna keringő
David Attwood : Shot through the heart
Rudolf van den Berg : For my baby
Rolf von Sydow : Bangkok story
Ez utóbbi film kapcsán kerültem 1988-ban Thaiföldre, ahol 1989 őszéig éltem, és egy német érdekeltségű cég felkérésére dokumentumfilmeket fényképeztem Dél-kelet Ázsia szerte.
1998-ig összesen több, mint 2 évet töltöttem a távol-keleten dokumentumfilm-operatőrként. 2001-ig zömében hazai reklámfilmeket operáltam ( Chokito sorozatok, Pick szalámi, Matáv, Magyar Posta, DE Cappuccino, Pepsi), valamint operatőre lehettem a 2000-es Hannoveri Expo-ra készült Magyar Image Filmnek.
Játékfilmes kamera-operatőre voltam a Káel Csaba rendezte Bánk bán-nak, az Yves Simoneau rendezte Napoleon-nak és a Len Viseman rendezte Underworld-nek. 2002 karácsonyán mutatta be a Duna Televízió Szvorák Kati Örvendezzünk című kis-filmjét, melyet szintén jómagam fényképeztem.
1985 óta élek házasságban feleségemmel, Ágnessel, mely házasság gyümölcsei 1991 májusában született iker fiaink, Péter és Gergő.
1999 nyarán költöztünk Pilisszentlászlóra, ahol azóta is állandó lakosok vagyunk.
Szvorák Kati
Talentuma: a hangja és a mosolya. Beragyogta, beénekelte vele három földrész huszonnyolc országát.
Tizenhat önálló lemeze, kazettája, CD-je jelent már meg.
Örvendezzünk című összeállításában Közép- Európa karácsonyi dalait énekli nemzetek nyelvein.
Karácsony tájékán a TV-ben is megtekinthetjük ezt a műsorát, Bille László – községünkbe letelepült- operatőr remekbe sikerült alkotását.
Már készül e sorozat két további CD-je: a közép-európai népek farsangja és lakodalmasa.
Énekesi, oktatói, szerkesztői munkáját Liszt-, Kodály-, Hungaroton díjjal ismerte el az ország.
1990 óta községünkben él a családjával.
Zászkaliczky Ágnes
Grafikus, sokarcú, kedves ifjú művésze községünknek.
Kicsi gyermekkorában Farkas Ádám bíztatására kezdett el komolyan rajzolni.
Azóta is, ha zenei tanulmányai, orgonamuzsikálása mellett szabadidőhöz jut, képekbe rajzolja, jeleníti meg a körülötte lévő házakat, utcákat, városrészleteket.
1996-ban szüleivel költözött községünkbe.
A 97 évi falunapon zongorán kísérte Elsik Tamás kürtjátékát.
Vasvári Vilmos
Vasvári Vilmos a pilisszentlászlói tanítónő Bumbera Margit és az ugyancsak pilisszentlászlói erdész, id. Vasvári Vilmos fiaként 1929-ben született.
Tanulmányait a debreceni piaristáknál, a budapesti iskolatestvéreknél, majd az ugyancsak fővárosi Kossuth Lajos Kereskedelmi Középiskolában végezte el. Édesapját 1945. január 10-én az oroszok elhurcolták. A családfenntartó soha többé nem tért haza; útban a munkatábor felé Temesváron meghalt.Az érettségi után Vasvári Vilmos nem tanulhatott tovább, ezt a család anyagi helyzete nem tette lehetővé. Újpesti keresztszülei – akik a középiskolai tanulmányai alatt szállást és ellátást biztosítottak számára -, a továbbiakban nem vállalták eltartását. Dolgozni kezdett: a Szikra Nyomda sportegyesületénél revizorként helyezkedett el.Vasvári Vilmost 1950-ben behívták katonának, majd hadnagyként 1953-ban szerelt le. Első feleségével – aki 1976-ban bekövetkezett haláláig volt hűséges társa – 1952-ben házasodott össze, majd 1953-ban megszületett kislányuk.Vasvári Vilmost – mint tartalékos tisztet – 1956-ban behívták továbbképzésre. A forradalom Szegeden érte, ahol a forradalmi katonatanács operatív tisztjeként vett részt a szabadságharcban. 1957-ben letartóztatták, majd az államhatalom megdöntésének vádjával öt év szabadságvesztésre ítélték. Büntetését a szegedi Csillag Börtönben, illetve a budapesti Gyűjtő Fogházban töltötte le. 1960-ban amnesztiával szabadult. Kiszabadulását követően a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár vasöntödéjében helyezkedett el, ahol 34 évig dolgozott fizikai munkásként. Azzal a meggyőződéssel végezte munkáját, hogy a fizikai erejét áruba bocsáthatja, de a lelkét soha: az nem eladó. A nehézségeket hittel és imádsággal küzdötte le. Pilisszentlászlói gyökerei rendkívül sokat jelentettek számára. Bár az élet úgy hozta, hogy az állandó lakhelye Budapesten volt, azonban ha tehette, szabadideje nagy részét a szívének és lelkének oly kedves faluban töltötte. Ez volt a megnyugvás és a lelki töltekezés színhelye; a biztonságot adó és az inspiráló közeg. Vasvári Vilmos 1984-ben ment nyugdíjba, de azután is – 2006-ban bekövetkezett haláláig –tevékeny életet élt. A rendszerváltozás után a Politikai Foglyok Országos Szövetségében (POFOSZ) vállalt munkát a meghurcoltak érdekeinek képviseletéért. 2000-ben megválasztották a szövetség elnökének, mely tisztet haláláig betöltötte. A Szabadságharcosokért Közalapítvány munkájában kurátorként dolgozott, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetésekben részesült. Vasvári Vilmos hívő ember volt, aki rendszeresen gyakorolta vallását. A „Lélek a rácsok mögött” című, magánkiadásban megjelent könyvét már betegen válogatta össze hatalmas – ötvenévi írás eredményeként összegyűlt – jegyzeteiből. A Halálmenet című novella édesapjáról, id. Vasvári Vilmosról szól. A „Lélek a rácsok mögött” című kisregényben Kapcsos jeleníti meg a szerző személyét. 2009-ben jelent meg ”Én vétkem” című regénye a soproni Novum kiadó gondozásában. Az 56-os bajtársak és a szentlászlóiak őrzik és ápolják emlékét. 2006-ben emléktábláját avatták a Községháza falán, az emlékbeszédet a régi barát, Boross Péter volt miniszterelnök mondta. Az emléktáblánál minden évben koszorúzást tartanak.
Sáfár Pál
Festőművész, képeinek világával sokak azonosulnak.
Több önálló és közös kiállításán (97-ben a szentlászlói falunapon is) gyönyörködhettünk festményeiben.
Nagy családjával együtt 1996 óta él közöttünk.
Többször szervezett festőtábort községünkben.
Tanítványai körében láttuk festeni a Fő téren és a falu hangulatos utcáiban.
Álljon itt szép alkotói vallomása: A teremtett világ bennem keltett csodálatát szeretném rögzíteni képeimen. J.S.Bach-hal vallom: Minden dicsőség Istené.
Kákonyi Júlia
Keramikus, eredeti szakmája az agyagművesség, de más művészeti területen is kipróbálta már magát.
A Magyarország régészeti topográfiája c. könyvsorozat Dorog-Esztergomi járásról szóló kötetét őillusztrálta (rajzait készítette).
Bart, szlovákiai község templomába készített kerámia faliképeket, a négy evangélistáról és a Szentlélekről.
Az Esztergomi Bazilika altemplomába Mindszenty József kriptafedelének terve és díszeinek modellezése is az ő nevéhez fűződik.
Az utóbbi években mozdulatművészettel foglalkozik és tanítja kicsiknek, nagyoknak.
Jákó Balázs
Jákó Balázs festőművész a zajos, bűzös világ után a Rózsahegy oldalában találta meg lelki békéjét.
Itt tágas kilátását csak a községet ölelő hegyek fogják meg.
Kertjéig őzek, szarvasok, vaddisznók merészkednek.
Kertjébe, házába röppenő madarakkal assissi-szentferenci barátságban él.
Több mint harminc közös és önálló kiállításon vett részt festményeivel.
Utoljára a szentendrei “Kossuth Galériában” láthattuk műveit. 1986 óta él, alkot falunkban. 97-ben őis részt vett a falunapi kiállításon.
Reméljük, hogy elkövetkező pilisi őszünkön, a festészetén kívül, kedvelt időtöltésével, nagybőgős játékával, muzsikálásával is megismerkedhetünk.
Gulyás Judit
Textilművész, világa a fonalakban, a szövetekben, a papír művészi felhasználásában, megformálásában, teljesedik ki.
Örömét, bánatát, gondolatait, érzéseit falikárpitjaiba szövi, applikálja (varrja).
Számtalan egyéni és közös kiállításon találkozhattunk már alkotásaival.
Jelentős a művészetet oktató tevékenysége is. TV-s és rádiós műsorszerkesztői, riporteri munkáját is sokan ismerik.
“A csomagolás művészete” c. könyv szerzője.
1990 óta él falunkban.
Gyakran találkozhatunk, utazhatunk vele a Volánbuszon.
Szép textiljei a 97-es kiállításon már ott voltak iskolánk falán.