Önkormányzati hírek
Kedves Falubeliek!
Választások
A csendes és dolgos hétköznapok mellett az elmúlt hónapban több olyan jelentős esemény is lezajlott Pilisszentlászlón, melyek méltón fogják gazdagítani községünk történelemkönyvét. Ezek közül az egyik legfontosabbat a következő öt évet meghatározó önkormányzati választások adták. Tisztelet minden polgármester- és képviselő-jelöltnek, hogy vállalták a megmérettetést és egyben hiszem, hogy mindannyian a legjobb tudásuk szerint szerették volna szolgálni közös otthonunkat Pilisszentlászlót. Köszönet mindenkinek, aki időt és energiát szánt arra, hogy a helyi önkormányzati választáson részt vett, ahol hite és meggyőződése alapján lerakta voksát a jövő érdekében. Egyben szeretném megköszönni, hogy immáron harmadik alkalommal tették le többségi szavazatukat a polgármesterré választásom mellett. Amit ígérni tudok, hogy ugyanolyan alázattal, hittel fogom végezni munkámat, mint tettem az elmúlt tíz évben. Nem utolsó sorban, de ezen sorokkal is szeretném megköszönni a választásban résztvevő személyek munkáját, kezdve a Szentendrei Közös Önkormányzati Hivatal dolgozóitól egészen a Helyi Választási Bizottság tagjáig bezárólag, akik a választás napján hajnal öt órától, másnap hajnal öt óráig tisztességgel és becsülettel végezték a munkájukat.
Turisztikai Bázispont
Nehéz szavakba és mondatokba önteni hangulatmentesen azt, ami az önkormányzat önhibáján kívül ezen beruházás környékén zajlik 13 hónapja. Minden híreszteléssel ellentétben még mindig ugyanaz a fővállalkozó (DENCO Kft.), aki anno a nyílt közbeszerzési eljáráson került kiválasztásra. Az is tény, hogy a fővállalkozó több alvállalkozót használ, akik további alvállalkozókat vonnak be – köztük falubelieket is – a teljesítésbe. Hogy ez jogszerű-e? Igen! Az önkormányzat minden szerződés szerinti lehetőséget kihasznál, és továbbra is ki fog használni annak érdekében, hogy a beruházás a terveknek megfelelően, jó minőségben készüljön el. Többszörösen is kényszerpályán mozgunk, miközben csak egy nagyon vékony mezsgyén van lehetőségünk haladni. Szinte minden egyes nap komoly dilemmát okoz nekem és közvetve a testületnek is, hogy hogyan menjünk tovább, amit a teljesség igénye nélkül nehéz volna ezen sorok keretében leírni, ezért akiket a részletek is érdeklik, azokat szeretettel várom 2024. július 4. 18:00 órakor a Szlovákházban.
Vándortábor
Településünk 2017 óta ad otthont és ezáltal szállást és ellátást a nyári időszakban két hónapon keresztül a vándortábor mozgalomban résztvevő gyermekek részére az Országos Erdészeti Egyesület finanszírozásában a Pilisi Parkerdő Zrt. lebonyolításában. Idén sincs ez másképp, viszont az eddigiekkel ellentétben nem 1000 Ft/fő/éjszaka, hanem 1700 Ft/fő/éjszaka áron sikerült megállapodnunk a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, ezáltal kb. bruttó 1,7 mFt összeggel egészül ki településünk éves költségvetése. Rossz nyelvek szerint mindez engedély nélkül, építkezési területen és szabálytalanul valósul meg! Természetesen egyik megállapítás sem igaz, hiszen van engedélyünk, építkezési területtől elzártan és szabályosan történik a gyermekek ellátása! Mi sem bizonyítja ezt jobban, miszerint egy névtelen bejelentőnek köszönhetően a hatóság is járt kint a területen, akik mindent rendben találtak, sőt az Önkormányzattal szerződésben álló Pilisi Parkerdő Zrt. – mint megrendelő – is tartott bejárást és Ők is megfelelőnek találták a helyszínt, ahogy az elmúlt hét évben eddig mindig. Köszönet mindazoknak, akik ebben a két hónapban csak egy perc munkával/önzetlenséggel/tettel ahhoz járulnak hozzá, hogy a nálunk megszálló gyermekek és kisérőik jó hírét viszik településünknek szerte az országban!
Béke utca
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is megjelenő Magyar Falu program keretében beadásra kerül a Béke utca felső szakaszának felújítását célzó pályázatunk, amelynek műszaki tartalmi felülvizsgálata zajlik, szakemberek bevonásával.
Vis maior
A Tölgyfa–Béke utcát összekötő kis köz, illetve az Erdőalja utca állapota a múlt heti, településünket sem kímélő, nagy viharnak eredményeképpen tovább romlott, ezért a jövő hét folyamán vis maior keret terhére bejelentést teszek, és reményeim szerint a helyszíni szemlét követően pályázatot is be tudunk nyújtani a helyreállításra a Belügyminisztérium felé. Ha lehetőségünk lesz a pályázatot beadni, ha nem, akkor is szükség van beavatkozásra, hogy az ott lakók minél biztonságosabban tudjanak hazajutni, ezért a jövő hét folyamán kezdeményezni is fogom a helyreállítást. Nem mentség miatt jelzem – mert az önkormányzat kezelésében lévő utcák esetében is bőven van még mit tennünk –, de az Erdőalja utca esetében a hatékony megoldáskeresést az a tény is tovább nehezíti, hogy a terület állami tulajdonban, a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében van.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy újraválasztottak!
Tisztelettel
Tóth Attila,
polgármester