Elindult a 24 órás orvosi ügyelet Szentendrén

Pilisszentlászló Község Képviselő-testülete a 2017. januári döntésével csatlakozott Szentendre Város Önkormányzatának a 0-24 órás orvosi ügyeleti ellátást célzó közbeszerzéséhez, melynek eredményeként 2017. augusztus 1-től 0-24 órás ügyeletben látják el a betegeket Szentendrén a Bükkös-parton, a háziorvosi rendelőben.

A pályázat eredményeként az ellátást az Inter-Ambulance Zrt. vette át.

Az International Ambulance Service hazánk öt régiójában látja el az ügyeleti feladatokat: a főváros több kerületében, illetve számos vidéki településen. Guth Tünde, az Inter-Ambulance közép-magyarországi régiójának vezetője elmondta, a korábbi éjszakai és hétvégi ügyeleti rendszert váltotta fel az új ellátás, a nap minden órájában. Hétköznapokon felnőtt- és gyermek-szakorvosi vizsgával rendelkező orvos látja el az ügyeleten a betegeket, akinek munkáját hétvégenként 8-13 óra között egy gyermekorvos is segíti.

A rendelő telefonszáma változatlan: +36 26/312-650