Tisztelt Ügyfeleink!
Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, a jogszabályi változások miatt 2018. január 1-től a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. (VSZ Nzrt.) közszolgáltatóként már nem láthatja el a hulladékszállítást Pilisszentlászlón, a jövő évtől az Önkormányzat döntése alapján az Önök közszolgáltatója a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. lesz.
Az FKF Nzrt. Budapest, több környező település és 2018. január 1-től Szentendre közszolgáltatója is. Az FKV Nzrt. nagy tapasztalattal rendelkezik a hulladékgazdálkodás terén, az általa üzemeltetett Fővárosi Hulladékhasznosító Műben környezetbarát technológiával energiaként hasznosul a kommunális hulladék.
A közszolgáltató-váltás nem jelent Önöknek jelentős változást, mert a településen az FKF Nzrt. alvállalkozójaként továbbra is a VSZ Nzrt. gyűjti és szállítja el a hulladékot, tehát továbbra is kollégáink lesznek napi kapcsolatban Önökkel.
Az alábbi változásokra azonban fel szeretném hívni szíves figyelmüket.
A vegyes hulladék elszállítására január hónapban még a szokásos szállítási napon, hétfőn kerül sor, azonban ez előreláthatóan meg fog változni. Az új járatnapról előzetesen tájékoztatni fogjuk Önöket.
Fontos változás, hogy a jövőben a zöldhulladék begyűjtésére is házhoz mennek munkatársaink. Márciustól novemberig havi egy alkalommal szállítja el a VSZ Nzrt. a zsákban kihelyezett vagy kötegelt zöldhulladékot, január hónapban pedig a karácsonyfák begyűjtésére kerül sor. Ennek időpontjáról később adunk tájékoztatást.
Továbbra is rendelkezésre áll a hulladékudvar Szentendrén, ahová magánszemélyek a zöldhulladékot és a lomhulladékot jövő évtől 3-3 m³-ig adhatják le ingyenesen. Lehetőség nyílik továbbá szelektív hulladék, veszélyes hulladék (festékesdobozok, flakonok, stb.) elhelyezésére, a háztartásban keletkezett mennyiségig.
A közszolgáltató-váltás nem érinti az ügyfélszolgálat működését sem: Szentendrén, a Dunakorzó 18. alatt található ügyfélszolgálaton várjuk jelentkezésüket, a szokott nyitva tartással.
A közszolgáltatás igénybevétele a hatályos jogszabályok szerint kötelező, azonban a szolgáltatás megrendelése egyszerűsödött: szerződéskötésre csak gazdálkodó szervezet ügyfeleink kötelesek, magánszemélyek egyszerű bejelentéssel tájékoztathatják a közszolgáltatót a díjfizető személyének változásáról vagy a szolgáltatásban bekövetkezett változásokról.
A szolgáltatás szünetelését kérő ügyfeleink figyelmét felhívjuk, hogy a jövőben a szünetelés legfeljebb 1 évre adható meg, mely időszak meghosszabbítható. Amennyiben a szolgáltatás szüneteltetését a 2018 évben is fent kívánják tartani, úgy kérelmüket 2018. január 30-ig nyújtsák be az ügyfélszolgálaton.
A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés lehetősége továbbra is biztosított, az esetleges járattervben bekövetkező változásokról tájékoztatjuk Önöket. A lomtalanítás a szokásos módon évente egyszer, közterületre kihelyezéssel történik.
- április 1-től a közszolgáltatási díjat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordinációs és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) részére fizetik meg. A számlát továbbra is az NHKV Zrt. állítja ki, tehát a szolgáltató-váltás a számlázást és a közszolgáltatási díj megfizetését nem érinti.
A változás továbbá nem érinti a közszolgáltatási díj összegét sem, az Önök által fizetendő díj nem emelkedik.
Bízom abban, hogy a fenti változások az Önök tetszését is elnyerik, ennek reményében kívánok boldog karácsonyt és sikerekben gazdag, szerencsés új évet a VSZ Nzrt. valamennyi munkatársa nevében!
Mandula Gergely
VSZ Nzrt. vezérigazgató