Vigasság a nyárban, avagy Szlovák Nemzetiségi Nap

Augusztus 24-én került megrendezésre a szlovák nemzetiségi napi rendezvényünk. Vendégek érkeztek a közeli szlovák ajkú településekről, dalra fakadt a meghívottak apraja – nagyja, színes népviseletek forgataga, lendületes tánc és zeneszó, s a jókedvű közönség népesítette be a központunkban lévő kis sportpálya zöld gyepét.

A programok sora Tóth Attila polgármesteri köszöntőjével indult, majd  Franyó Rudolf, a szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte a rendezvényt megtisztelő kedves vendégeinket. A néphagyományok ébrentartása jegyében indult el a vidám délután.

A nyitány a legkisebbek bemutatkozása volt. A szép új kékfestő fellépő ruhájukban büszkén lépdelő Vadvirág óvodások műsorában gyönyörködhettek a nézők.

Pilisszentlászló kulturális életének kedves élenjáró, a Nefelejcs népdalkör dalaival tette emlékezetessé a napot.

Kóspallagról érkezett Botos Katalin szavalatával folytatódott a műsor. A nóták vidámsága után a szavak erejétől vált változatossá az ünnep.

Pilisszántó pávakörének majd a határon túlról, Sturovóból érkezett Vybornyici a Pilisszka Rogyinak együttesnek a fellépését élvezhette a nézősereg. Csővár fellépő lakodalmas mulatsággal készültek, Pilisszentlélekről és Pilisszentkeresztről a helyi népdalkör, Pilisszántóról pedig a Nyugdíjas Énekkar színesítette dalaival a programot.

Piliscsabáról a Gesztenyevirág Néptáncegyüttes két vezetőjének néptáncbemutatóját élvezhettük.

Szentendréről a Komako Együttes érkezett remek műsorral. A fellépések sorát a helyi népdalkör zárta dalcsokrával. Ennyi kitűnő műsorszámra már csak a jóízű estebéd tehette fel a koronát.

Népes pilisszentlászlói érdeklődő, a sok fellépő csoport, valamint a velük érkező vendégek mulattak ünnepünkön. Nemzetiségi napunk meghívottjaiként ellátogattak hozzánk Csobánka és Mogyorósbánya szlovák ajkú lakosai. A nézősereg soraiban találkozhattunk Paulik Antallal, az Országgyűlés Szlovák Nemzetiségi szószólójával, Glückné Papucsek Mártával, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének tagjával, Demjén Mártával, a Pilisi Szlovák Egyesületének elnökével is, akik megtisztelték jelenlétükkel Pilisszentlászló ünnepnapját.

A rendezvény Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

 

Fotók a rendezvényről: